"Azután elmondta Midora, hogy a Föld nevű szolaszit tényleg mintegy hatvanezer éve vizsgálja ő maga, mert ez a kérdés érdekelte, és sejtette, hogy ott valami baj van. A Föld szervei: hegyek, tüzek, vizek egy ideig szépen fejlődtek. Egy időben aztán sajnálkozva vette észre, hogy nagy mennyiségű, egészen apró doszire támadt egyik hajlásában. (Mikor kérdezősködtem, pontosan meghatározta Midore ezt a helyet, s én a Gangesz és Eufrát vidékét ismertem meg szavaiból.) Valószínűleg kevés hő és villamosság volt azon a helyen. (Mert tudnom kell, hogy a hő és villamosság, fény és hang ugyanaz a szolaszinak, ami nekünk a vér.) A betegség rohamosan terjedt, és lassanként ellepte azt az egész területet, amit én Ázsiának, ő a Föld hasának nevez. Abban az időben a Föld nevű szolaszi még elég egészséges volt ahhoz, hogy hangokban érintkezhetett vele: panaszkodott is betegsége miatt és ő, Midore, azt a tanácsot adta neki, hogy a beteg helyre bocsásson egy kis meleget, mert csakhamar felismerték mind a ketten, hogy a doszire igen nyomorult és tehetetlen élősdi, akit alig néhány foknyi hőemelkedés, alig nyolcvan, száz fok megöl, elpusztít.

...

Midore aztán megjegyezte, hogy a gyógykezelésnek ezt a módját idővel abbahagyta. Rájött ugyanis, hogy nincsen rá semmi szükség: a doszire, ismétli, betegség lévén, mely önmagát pusztítja annak a szervnek segítségével, ami rendesen az állat felső részében, fejében székel, s amit én ösztönnek neveztem. Legjobb tehát, ha bevárjuk, míg a betegség önmagától lefolyik: bevárjuk, míg a doszirék elborítják az egész Földet és testi értelemben, teljesen kifejlődnek; ekkor, tapasztalás szerint, az ösztön szerve úgyis elvégzi a többit: a doszirék megtámadják egymást, egymásban önmagukat, s megindul a pusztulás, kezdődik a betegség halála."

1916

Z

"De hogy lehet "élvezeti tárgy" valami, ami maga is élvez? Ilyet csak beteg vagy bárgyú értelem állíthat. Selymekről és bársonyról és aranyról beszéltem, amivel mi elárasztjuk nőinket "cserébe" szerelmükért - de hogy nevezhetek "cseré"-nek olyan üzletet, ahol az egyik fél semmi olyat nem ad, amivel megfosztaná magát? Ebben az üzletben csak a nő kap a férfitől - külső örömöket és élvezeteket, csak azért, hogy hajlandó belső örömöket és élvezeteket átélni és elfogadni -, ugyan mit ád ő a férfinak egyebet, mint azt a jogot, hogy - adhat? -: azt a különös jogot, amit a férfi örömnek és élvezetnek hisz, míg kimerülés és halálos fáradtság meg nem győzi róla, hogy kötelességet teljesített, és nem jogot gyakorolt: kényszernek engedelmeskedett, és nem vágyat elégített ki. Nos tehát: aki vesz anélkül, hogy adna - az nem "élvezeti tárgy", nem "birtok" és nem "csecsebecse" - hanem egyszerűen hódító, erősebb fél, magasabb rendű lény. Ez nem szerződés vagy megállapodás, kölcsönös alapon: ez egyszerűen győzelem, egy tökéletesebb fajta győzelme a kevésbé tökéletesen."

1921

Z

"Az igazság az, hogy a legkegyetlenebb, leggyalázatosabb harc folyik itt, aki bírja, marja. Nos hát, miért kívánhattam én joggal, hogy bár inkább meghalt volna a feleségem, mint hogy elhagyott? A válasz nagyon egyszerű. Ha meghal, csak én vesztem el őt, de nem nyeri meg más, és ez az ami elviselhetetlen, nem az, hogy szerelmével engem nem boldogít. Olgácska, az a gyanúm, hogy a szerelem nem is boldogít, tudja-e, a birtoklás, a győzelem, a másoktól való rablás sötét öröme az, amit mi szerelmi boldogságnak nevezünk. Az enyém, ennek az a lényege: nem a másé!... "

1923

Z

Az ember olvas. Az ember sokat és gyorsan olvas, de minden műben van egy olyan rész, amit nem elég egyszer elolvasni. Elölről kell kezdeni a bekezdést, végig olvasni még egyszer, még kétszer, majd letenni a könyvet, és elgondolkodni. Elgondolkodni a tartalmán, az igazságán. S lehet bármilyen régi a regény, a vers, a mű, ez az idézet mindig beleillik a mai világunkba, a mai értékrendbe, a mai Igazságba, - félelmetes. 

Ez a blog arra hivatott, hogy, bár szubjektíven, de kiemelje ezeket a bekezdéseket és az olvasót is elgondolkodásra készítse, egy percnyi nyugalomra a rohanó világban, ahol még értéknek kell tekinteni a nyomtatott irodalmat.

Az olvasást nyilván nem ma kezdtem, így rengeteg klasszikus, mindenki által olvasott műre, és abból vett idézetre már nem lesz lehetőségem leírni, hacsak nem olvasom el újra őket, de erre való a kommentelési lehetőség, valamint üzenetben is szívesen fogadok az Olvasóktól olyan idézetet, ami a műből kiragadva is megállja a helyét, elgondolkodtat, és más perspektívába helyezi a világot, az életet. Hisz ez a blog nem az enyém, hanem a miénk, nem én csinálom, hanem Mi csináljuk.

A bevezetés zárásául végül hadd írjak le egy örök érvényűt:

Kölcsey Ferenc - Huszt

"Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!"

Cseke, 1831. december 29.

Z